Elhunyt Nigel Lawson, a kormányzó brit Konzervatív Párt egykor meghatározó befolyású politikusa, Margaret Thatcher néhai miniszterelnök pénzügyminisztere. Lord Lawsont hétfő éjjel, életének 92. esztendejében érte a halál. Lord Lawson jóval később elismerte, hogy az általa támogatott széles ívű pénzügyi-értékpiaci dereguláció hozzájárult a 2008-ban elhatalmasodott globális pénzügyi válsághoz.
Suella Braverman brit belügyminiszter szerint biztonságban lesznek azok az illegális bevándorlók, akiket a brit kormány Ruandába tervez áttelepíteni. A brit kormány érvelése szerint a ruandai áttelepítés kilátása elrettentő erővel hat majd az illegális bevándorlásra. Az áttelepítési programot több emberi jogi szervezet ellenzi, mondván a Ruandát vezető önkényuralmi rezsim nem riad vissza a kínzástól és a gyilkosságtól.
Lezárult az ukrán harckocsizók kiképzése a brit Challenger 2-es harckocsikra, a program résztvevőit hazaküldték Ukrajnába – jelentette be a brit védelmi minisztérium.
Nagy-Britannia csatlakozik az Átfogó és Előremutató Csendes-óceáni Partnerség (CPTPP) nevű szabadkereskedelmi szerveződéshez. A londoni miniszterelnöki hivatal pénteken jelentette be, hogy létrejött az erről szóló megállapodás. Nagy-Britannia várhatóan még az idén az országcsoport tagja lesz, Ausztrália, Brunei, Kanada, Chile, Japán, Malajzia, Mexikó, Új-Zéland, Peru, Szingapúr és Vietnam mellett.
Károly király a német parlamentben elmondott történelmi jelentőségű beszédében méltatta az európai egységet Ukrajna védelmében, és üdvözölte Németország döntését a katonai támogatásról - írja a Sky News.
Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter a Twitteren közzétett videóval jelezte azt, hogy megérkeztek Ukrajnába az Egyesült Királyság által felajánlott Challenger 2-es harckocsik.
A brit MI5 hírszerző szolgálat „jelentősről” „súlyosra” emelte a belföldi terrorizmus veszélyességi szintjét Észak-Írországban, vagyis egy terrortámadás bekövetkeztét nagyon valószínűnek tartja – írja a Reuters.
Kihirdették a Skót Nemzeti Párt vezetőválasztásának eredményét: a párt tagjainak szavazatai alapján Humza Yousef lesz az SNP új vezetője, ezzel együtt pedig Skócia következő – és első muszlim – első minisztere. A skót politikus kijelentette: a mostani lesz "az a generáció, amely elhozza a függetlenséget Skóciának".
Nicola Sturgeon lemondása miatt új vezetőt kap ma a Skócia függetlenségéért küzdő, skót kormányt vezető Scottish National Party, vagyis a nacionalista-baloldali Skót Nemzeti Párt. A verseny Humza Yousaf és Kate Forbes között dől el, a győztesre jelentős kihívás vár: célt kell adnia annak a pártnak, amelynek fő törekvése előtt számtalan jogi akadály, illetve hátországban meglévő nehézség áll.
Megszakította az együttműködést az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság boszniai nagykövetségeivel a boszniai Szerb Köztársaság kormánya, mert indoklásuk szerint Washington és London beleavatkozott az ország belügyeibe, és a daytoni megállapodás ellen dolgozott – olvasható a Banja Luka-i közleményben.
A hét elején került nyilvánosságra az, hogy az Egyesült Királyság az Ukrajnának szánt Challenger 2-es harckocsikhoz szegényített uránmagvas lőszereket is tervez szállítani. Míg a témában jártas szakértők kevés jelentőséget tulajdonítanak az eseménynek, Oroszország azonnal felháborodásnak adott hangot. De mi is pontosan a szegényített urán, miért használják harckocsik lőszerében, és mi verhette ki többeknél a biztosítékot a fegyverrel kapcsolatban? Nézzük.
Több videó is árulkodik arról, hogy Oroszország a több mint hetven éve kifejlesztett T-54/55-ös harckocsimodelleket is a frontra vezényli. Mindeközben megy az adok-kapok amiatt, hogy az Egyesült Királyság szegényített uránmagvas lőszert tervez küldeni az Ukrajnának adott Challenger 2-es harckocsikhoz. Moszkva és Fehéroroszország szerint a fegyver bevetése újabb eszkalációs kísérlet, míg London hangsúlyozza: az uránmagvas lőszerek a NATO harckocsizók sztenderd fegyverei. Volodimir Zelenszkij csütörtökön Herszon megye oroszok által föladott részén tett látogatást. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Boris Johnson volt brit miniszterelnök megerősítette szerdán, hogy nem állt szándékában félrevezetni a londoni parlamentet a koronavírus-járvány idején saját kormánya által elrendelt korlátozások megsértése ügyében.
Ahogy Kína egyre inkább megpróbálja kiterjeszteni saját befolyási övezetét a Dél-kínai-tengerre, majd fokozatosan a Távol-Kelet körüli vizekre, a régió országai is egyre inkább lépéskényszerbe kerülnek. Közülük is kiemelkedik a nyugati szövetségi rendszer egy prominens tagja, Ausztrália. A kínai fenyegetés előtt a világ biztonságosabb részén lévő ország nem igazán kényszerült rá, hogy komoly haderőfejlesztésbe kezdjen, azonban az elmúlt években kialakult helyzet új stratégiát követel meg az országtól. Ennek leginkább kritikus, és talán egyben a legdrágább része a nemrégiben bejelentett AUKUS, egy ausztrál-brit-amerikai megállapodás, amely értelmében következő évtizedekben a világon hatodik országként Ausztráliának is lehetnek atommeghajtású tengeralattjárói. A megállapodás körül számos kérdőjel van a mai napig, azonban óriási potenciált rejt, méghozzá az Ausztrália mellett a külpolitikában ismét egyre nagyobb babérokra törő Nagy-Britannia számára is.
A Google a mai naptól kezdte meg a Bard nevű chatbotjának nyilvános tesztelését. A cég tömegével számít felhasználókra és a visszajelzésekre, azzal a szándékkal, hogy utolérje riválisát, a Microsoftot az AI-versenyben – írja a Reuters.
Annak ellenére, hogy soha nem látott mértékben megugrott a brit költségvetési hiány, maradt annyi mozgástere a kormánynak, hogy ne kelljen a hitelfelvételek felé fordulnia.
Konyhafelújítás közben bukkantak rá egy 400 éves, "nemzeti jelentőségű" falfestményre az északkelet-angliai York belvárosának egyik lakásában - írta meg a Guardian című brit lap.
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén jelentést fogadott el, amely szerint az Egyesült Királyság folyamatosan megszegi a kilépési megállapodás szerinti kötelezettségvállalásait és megsérti az Írországról és Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv rendelkezéseit.
A legnagyobb kínai elektromosautó-gyártónak, a BYD-nak a Brexit miatt nem éri meg az Egyesült Királyságban autógyárat telepíteni, viszont Magyarországon, ahol az iparágnak kiépített infrastruktúrája van, szívesen nyitnának új üzemet – írta a Financial Times a VG szemléje szerint.